Új polgári perrendtartás

2016 novemberében kezdődött a jogszabályváltozások sora a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény elfogadásával, amelynek alapkoncepciója a perhatékonyság, perelterelés biztosítása, az osztott perszerkezet bevezetése, a perkoncentráció és a törvényszéki kötelező jogi képviselet megteremtése, de megjelenik a jogszabályban az elektronikus út erősítésének az igénye is. A jogalkotó több mint egy évet biztosított a perrendtartás megváltozott szabályainak az alkalmazására való felkészüléshez. A türelmi idő lejártával 2018. január 1-jén kezdődik az új Pp. szerinti időszámítás, nagy feladatot róva ezzel a hazai ügyvédségre, hiszen új keretek között kell képviselnünk Ügyfeleink érdekeit a bíróságok előtt.